Motivációs szöveg szerkesztés a cégen belül. A feladatunk, elhelyezni a 3d betűket úgy, hogy a helyi dolgozók lendülete és kitartása nőjön és tartós maradjon. A tizenegy méter széles felirattal sikerült elérni, hogy a csapatnak, minden egyes napja, töltődéssel teljen.
A BUMJIN pályázata sikeresen zárult. A meghirdetett szlogen pályázat nyertesének szövege került 3d-ben felhelyezésre, a csarnok belső terében.
A motivációs felirat felhelyezve egy olyan belső lendületet ad a helyieknek, amitől valóban jobban megy a munka és érzik, együttes sikerük van a nagy célok elérésében.
A 3d betűk mélysége, még erőteljesebben sugalja a felirat mondanivalóját. A megvilágított felület mélyen és erőteljesen, szinte lopva szivárog az emberek tudatába, ezzel erősítve céljukat.
A betűk színesben kerültek felhelyezésre a piros, kék, zöld színkombinációval, mely színek nagyon kellemes hatást adnak. A középre felhelyezett térbetűk minden irányból látható válnak és minden pillantás oda szegeződik, amikor feltűnik a térben.